Már kicsi gyerekkoromban az a hír járta rólam, hogy bolondulok az állatokért. Mivel egyáltalán nem látok, a nagymamám alig győzte nekem összefogdosni, a kezembe adni, vagy megsimiztetni velem a háziállatokat, tücsköt, bogarat, gíkot, amit csak lehetett,. Mély szeretetet éreztem mindig, ha állatok közelében lehettem. Annyira vágytam kutyára, hogy akármennyire féltem a fejem a vízbe tenni, gondolkodás nélkül megtettem, mikor a nagy tesóm azt ígérte, ha lemerülök, pár év múlva kapok egyet. Végül 1991-ben megkaptam az első vakvezetőkutyámat, aki mellett teljesen megváltozott az életem.
Egyrészt azért, mert a vezető munkájával nagyon sokat segített, másrészt elindított egy úton. Megélhettem, milyen egy állatról gondoskodni,mennyire fontos minél jobban megismerni a jelzésrendszerét, együttműködni vele, aggódni, helytállni, amikor beteg, örülni a sok játéknak, vicces szituációnak, milyen elbizonytalanodni, mikor hirtelen nem tudok kezelni egy helyzetet és végül sírva búcsúzni tőle, elengedni az élete végén. Mindez annyira mélyen érintett, hogy másik kutyám is lett, meg harmadik is, sok-sok tapasztalást hozva nekem. Ahogy telt az idő, elkezdtem dédelgetni egy álmot. Szerettem volna sokat tenni azért, hogy minél több látássérült embernek lehessen része a vakvezetőkutya csodájában.
Ez az álmom 2021. szeptemberében teljesült.
Azóta szolgáltatási koordinátorként veszek részt a Vakvezetőkutya Kiképző Központ munkájában. A vakvezetőkutyával való megismerkedésben, együttélésben, közlekedésben, együttműködésben, valamint az önálló életvitelben, a kutyákról való gondoskodásban, és a nehéz helyzetek kezelésében szerzett tapasztalataimmal nyújtok segítséget a vakvezetőkutyát igénlő látássérült személyek és a vakvezetőkutyával közlekedő gazdák számára.
Bízom benne, hogy még sok-sok látássérült társam életébe hozhat egy vakvezetőkutya olyan minőségi változást és örömöt, amit én megélek.