A hét apróság (három sárga és négy fekete labrador retriever) június 20-án látta meg a napvilágot. Ez persze szó szerint nem igaz, mivel egyrészt éjszaka születtek, másrészt még nem nyitották ki a szemüket. Tömpe orrocskájuk és – ahogy a munkatársak mondják – Yoda-füleik” segítségével viszont már most sok-sok információt gyűjtenek környezetükről. Bár az év eddigi legmelegebb napjaira érkeztek, ők ebből mit sem éreznek, hiszen kellemes, klimatizált környezetben, mamájuk és munkatársaink szerető gondoskodása mellett töltik napjaikat.
Az almot három fekete kan, egy fekete szuka és három sárga szuka alkotja, mind a heten kitűnő egészségnek örvendenek. Hangjuk alig van, ellenben az étvágyuk óriási. Jelenleg nincs is más dolguk, mint hogy növekedjenek és fejlődjenek, no meg hogy kimaxolják az oldalunkon a cukiság-faktort.
A kölykök már nevet is kaptak: Uici, Ugor, Ursa, Uma, Üstök, Ütem és Üde.