Helló! Üde vagyok. Ez a nevem. A mellékelt képen is én vagyok, és igazán üdén festek – úgy, ahogy az egy másfél éves, ébenfekete labrador lánytól elvárható. Sok más elvárásnak is meg kell felelnem, ugyanis vakvezetőkutyának tanulok az MVGYOSZ kutyasulijában, ahol már 45 éve képeznek ki négylábú segítőket. Ezt a sok számot azért mondtam el, mert észrevettem, hogy az emberek imádnak mindent mérni. Kivéve a saját testsúlyukat.

A számtan nincs a tantárgyaim között, de nem is baj, mert én végül is vakvezetőkutya leszek, nem pedig matematikus. Bár az idősebb kollégák már mesélték, hogy arra azért készüljek fel, hogy lesz majd olyan helyzet, amikor egy megállóban nem a látássérült gazdámnak mondják meg, hogy hányas számú buszra kellene felszállnunk, hanem nekem. Pedig tisztességes labradorként a szám szóról nekem kizárólag a saját szám jut az eszembe, főleg, ha éppen a jutalomfalat zacsijának semmi mással össze nem keverhető zörgését hallom.

Ha a számokhoz nem is, viszont az illatokhoz, szagokhoz különösen jól értek, ezért szeretnék végre tisztázni veletek egy fontos dolgot. Ti, emberek gyakran mondogatjátok, hogy a pénznek nincs szaga. Pedig van! Nem akarok senki pénztárcájában kutatni, de azt például már kiszagoltam, hogy úgy adhatsz 1%-ot, hogy az neked semmibe sem kerül! Ehhez csak annyit kell tenned, hogy az

SZJA-bevallásodban az MVGYOSZ számára rendelkezel adód 1%-áról. Adószám: 19002464-2-42

Üde, a fekete labrador lány érdeklődéssel szagolgat egy pénztárcát.

Ne feledd: 1% adó = 100% segítség!

Ha az adód 1%-át már elvitte a cica, adományt még mindig adhatsz! Adományszámla: 16200106-11512718

Ha az utalás macerás, adományodat egyszerűbb módon is eljuttathatod hozzánk: https://www.mvgyosz.hu/amit-on-adhat-hu/adomany/

Ha imádsz telefonálni, az adományvonalat bármikor felhívhatod: üsd be a 13600 számot, majd az MVGYOSZ kódját, a 96-ost. A hívás díja 500 Ft.

Annyi számot mondtam most neked, hogy igazán nem nagy szám, hogy megtaláld a neked leginkább megfelelő támogatási formát.

Köszönjük!