Április utolsó szerdája 1994 óta a vakvezetőkutyák világnapja. A járványhelyzet miatt 2020 után idén is virtuálisan emlékezünk meg erről a jeles napról.
A vakvezetőkutyák a munkakutyák egyik legkomolyabban képzett és leginkább megbecsült csoportját alkotják, széleskörű elfogadottságukat pedig a tudatos kutyatartás divattá válása is nagymértékben elősegítette. Hosszú út vezetett azonban ehhez az elismertséghez.
A vak ember és az őt segítő kutya képe szinte egyidős az emberiség történetével. Európában több mint száz éve képeznek vakvezetőkutyákat, akiknek ismertsége a világháborúkban megvakult katonák révén ugrásszerűen megnőtt. Magyarországon viszont csak 1978-ban indult el a vakvezetőkutya-kiképzés a Vakok Szövetsége berkein belül. Vitéz lovag Rithnovszky János odaadó és küzdelmes munkájának köszönhető, hogy a magyarországi vakvezetőkutya-kiképzés ma már több mint negyvenéves múltra tekint vissza.
Egészen 2002-ig az MVGYOSZ volt az egyetlen hazai vakvezetőkutya-kiképzéssel foglalkozó szervezet. A kezdetektől napjainkig közel 1000 négylábú segítőt adtunk a vakvezetőkutyát igénylő látássérült emberek mellé. Jelenleg nyolcvan látássérült személy közlekedik az MVGYOSZ által kiképzett kutyával, és több tucat leendő vakvezetőkutya nevelése, kiképzése van folyamatban.
A kutyák kiképzésének szilárd alapját jelenti az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjának önkéntes kölyöknevelői közössége. Az ő áldozatos munkájukat 2020 óta ismerjük el az MVGYOSZ elnöksége által alapított Rithnovszky-díjjal. A kitüntetés három fokozatát az önkéntesek meghatározott számú leendő vakvezetőkutya felnevelésével érdemelhetik ki. A 2020-as díjazottak között olyan önkéntes is van, aki jelenleg már a tizenharmadik kutyát neveli a központ és egy majdani látássérült gazdi számára. A díjazottak klubjához idén egy újabb páros, Németh Gergely és Petrás Vera csatlakozott, akik harmadik kutyájuk felnevelésével a díj ezüst fokozatát érdemelték ki.
A kutyatartásról szóló döntés komoly felelősség, és nincs ez másképp abban az esetben sem, ha egy látássérült személy határozza el, hogy vakvezetőkutyával szeretne közlekedni. 2021-ben ezt a felelősséget hangsúlyozva hívjuk fel a figyelmet a vakvezetőkutyák és az önkéntes kölyöknevelők szívvel-lélekkel végzett munkájára, valamint a vakvezetőkutya és a látássérült gazdi között létrejövő, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatra.
A vakvezetőkutyák világnapja alkalmából készült ünnepi videó az MVGYOSZ YouTube-csatornáján, az alábbi linken tekinthető meg:
Premier 2021. április 28-án 9 órai kezdettel! A videó ezt követően bármikor visszanézhető.
Ünnepeljen velünk!