Sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett május 12-én Di Filippo Maurizio és James vakvezetőkutya.

A nagycsaládból származó férfi a gyermekéveit az olasz csizma sarkantyújának környékén, egy Foggiától 20 kilométerre lévő faluban töltötte, mondhatni az emberek és a közösség szeretetét az anyatejjel szívta magába. Testvérei közül négyen voltak hallás- és látássérültek, a közös csintalankodásból azonban mindannyian kivették a részüket. Mauriziot 28 évvel ezelőtt egy szerelem hozta Magyarországra, amíg a látása engedte saját éttermében sütötte Szigethalmon a hamisítatlan olasz pizzát.

A jelenleg egyedülálló 54 éves Maurizionak James, illetve ahogy ő magyarosan hívja, Jónás, az első vakvezetőkutyája. A kutya Szigethalom és Budapest között segíti majd gazdáját a mindennapi életvitel fenntartásában, bevásárlásban, ügyintézésben és az orvoshoz járásban.

Maurizionak ugyan jelenleg nincs munkája, de a ház körül mindent megszerel, barkácsol, takarít, vasal, főz. Elmondása szerint a sikeres vizsgát saját készítésű sült csirkével ünnepli meg holnap.
Hosszú közös életet, biztonságos közlekedést kívánunk a frissen vizsgázott párosnak! Maurizio hamarosan újabb gyertyát fújhat el a tortáján, így neki a születésnapja alkalmából külön is szívből gratulálunk.

Köszönjük Gombás Imre ezüst fokozatú Rithnovszky-díjas kölyöknevelőnknek James szocializációját, valamint Auth Flóra, Szollát Nóra, Rózsa Kata kutyakiképzőknek, továbbá
Királyhidi Dorka és Moni Imola gyógypedagógusoknak elhivatottságukat, a sok-sok segítséget és odafigyelést.❤

Köszönjük a vizsgabírók: Bernát Zsóka, Farkas Darinka és Bajnóczy Enikő elkötelezett munkáját.❤

A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg.❤

Fotó: A képen a résztvevők egy lépcsőn ülve láthatóak. Felső sor balról: Di Filippo Maurizio, James, Rózsa Kata. Alsó sor: Moni Imola és Szollát Nóra.