Hol található a Vakok kertje?

Zuglóban, a Városligetnek az Ajtósi Dürer sor és a Hermina út kereszteződéséhez eső csücskében található, nagyjából 1 hektáros lekerített parkrész a Vakok kertje.

kép: Vakok kertje tapintható kicsinyített kő makettje.

A Vakok kertjének létrejöttét többféle okkal magyarázzák. Egyesek szerint a Vakok Szövetsége székházához történt hozzáépítést követően a látássérültek hiányolták az ott addig jelentős társasági életnek helyet adó kertrészt, mások szerint viszont a több, látássérültekkel foglalkozó intézmény (Vakok Iskolája, Vakok Intézete, Vakok Szövetsége) közelsége indokolta egy biztonságos pihenőkert létrehozását a vak és gyengénlátó emberek számára. Tény, hogy a kertet 1972-ben, az MVGYOSZ székházához épített új épületrész átadásával szinte egyidőben nyitották meg.

A Vakok kertjét Csorba Veronika, a Főkert fiatal tájépítésze tervezte, amihez mindössze három nyugat-európai minta állt rendelkezésére, így a Vakok kertje elsősorban az igénybevevők és a tervező elképzelései alapján valósult meg. Az akkori elgondolások időtállóságát bizonyítja, hogy az 1998-as felújítás és a 2018-as teljes rekonstrukció során sem változott meg jelentősen a kert koncepciója és elrendezése.

Mit nyújt a kert a látássérült látogatóknak?

A Vakok kertje közel öt évtizede biztosít nyugodt és biztonságos pihenési lehetőséget a szabad levegőn olvasni, sétálni, beszélgetni, mozogni vagy szórakozni vágyó látássérült embereknek. A kert területén pihenőpadok, különböző burkolatok felhasználásával készült sétautak, magasított növényágyások és szabadtéri játékok találhatók. A létesítmény szabadidős programoknak, szórakoztató eseményeknek egyaránt otthont ad, melyeket jellemzően a látássérültek szervezetei, közösségei szerveznek. A látássérült szülők biztonságban tudhatják gyermeküket a kertben található játszótéren, az érdeklődők megismerkedhetnek a magasított növényágyásokba ültetett különleges illatú és/vagy tapintású növényekkel, a játékos kedvűek használhatják a lengőtekét vagy a speciálisan vakoknak adaptált pingpong-játékhoz szükséges asztalt is. A tájékozódást a különféle járófelületek mellett a szökőkút és a díszmedence vízjátéka, továbbá egy tapintható makett is segíti. A kertben található házban vizesblokk és közösségi helyiség is rendelkezésre áll.

2018-ban a Vakok kertje is megújult

A Városliget rekonstrukciójának első üteme során 2018-ban a Vakok kertje is teljesen megújult, amit számos szakmai egyeztetés előzött meg a használókat képviselő szervezetekkel. A tervezést végző Garten Stúdió eredetileg meg kívánta szüntetni a kert zártságát, azonban a látássérült emberek szervezetei továbbra is elvárták a Vakok kertje biztonságosságát, és hangsúlyozták ennek fontosságát a vak emberek számára, így a kert megmaradt eredeti, elkerített formájában.

A megújult Vakok kertjében nem csak a burkolatok, a faház, a növényzet és a bútorok teljes cseréje történt meg, de a játszóteret is a kert nyugati részére helyezték át, mely a halmozottan sérült gyermekek igényeinek is megfelelő speciális játszóeszközökkel, valamint egy új homokozóval is bővült. Lecserélték a kert tapintható makettjét és a középen álló szökőkutat is.

Tesztüzem

A Vakok kertjét 2018. október 15-én tesztelésre adták át a sajtó intenzív érdeklődése mellett.

A tesztüzem során több alkalommal is lehetőségük nyílt az érdeklődő látássérült személyeknek a kert bejárására, az új eszközök, berendezések megismerésére, kipróbálására. A tesztelők véleményét az MVGYOSZ összegezte és továbbította az üzemeltető Városliget Zrt. felé.

A tesztüzem várhatóan 2019. márciusáig, a kert tavaszi megnyitásáig tart. Ez idő alatt folynak az egyeztetések a megújult Vakok kertje nyitva tartási rendjének kialakításáról, a házirend átdolgozásáról és mindenki számára hozzáférhetővé tételéről, a beléptető rendszer üzemeltetési kérdéseiről és a felhasználók tájékoztatásának módjairól.