Vitéz lovag Rithnovszky János
Amír, Katrin, Triton, Sugár… Nevek a hét kutya közül, akik végigkísérték vitéz lovag Rithnovszky János, a magyar vakvezetőkutya-kiképzés atyjának életútját. Egyszerre volt költő, horgász, túlélő, forradalmár és örök harcos a teljes értékű életért.
1931-ben született Nagykátán, tanulmányait a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban végezte. Az aktív sportoló fiatalember az Építőipari Egyetemen kezdte meg felsőfokú tanulmányait, de a háború már egy évvel később közbeszólt: megkapta a behívóját katonai szolgálatra. 1952. szeptember 18. sorsfordító napja örökre beleégett emlékezetébe. Ekkor történt, hogy egy akna felrobbant mellette, leszakítva bal karját, egy életre megvakította, valamint részben a halló és egyéb érzékszerveinek károsodását is okozta. Ekkor huszonegy esztendős volt. Saját véleménye szerint az édesapja, az élni akarás, az imádság és a kitűnő humorérzéke mentette meg életét.
Kilenc hónapot töltött kórházban, majd a Vakok Intézetébe került, de a kiszolgáltatottságot és a gyakori utcai baleseteket a közlekedésében nem viselte jól. Önállóságot és aktív életet szeretett volna továbbra is, de ehhez segítségre volt szüksége. Egy kutyára, aki segít neki közlekedni. A németeknél talált szakirodalmat a vakvezetőkutyák kiképzéséhez, de jóval több dologra kellett magától rájönnie első kutyája képzése során.
1956-ban készült el az első vakvezetőkutya-iskola terve, hogy sorstársai életét is megkönnyíthesse, de az 56-os forradalom felborította a dolgokat. Származása, a Forradalmi Bizottságban betöltött főtitkári tisztsége és a Táncsics-kör vezetői pozíciójáért megbüntették, megverték és örökre kizárták a Vakok Szövetségéből. 1962-ben vették vissza.
1961-ben megírta a Vakvezető kutya kiképzése című könyvét. A 70-es években elvégezte az ELTE-n a szociológia, filozófia, esztétika és a pedagógia szakokat is. Négy diplomával a háta mögött aktív életet élt, dolgozott, sportolt, tevékeny szerepet töltött be a szövetség életében, pl. az Esztrád együttessel irodalmi és kabaréműsorokat adtak elő.
1976-ban alapította meg Csepelen az első magyarországi Vakvezetőkutya-kiképző Iskolát, mely 1978-tól az MVGYOSZ részeként; 1980-as újranyitása után pedig napjainkig működik. 1980-ban létrehozta a Vak Horgászok Üzemi Szakcsoportját, mivel a horgászat örök kedvtelés az életében. Négyszer nősült, három feleséget eltemetett. Verseket és könyveket írt, többek között önéletrajzi regényét, a Fény túlsó oldalán címmel, A Pedagógiai alapismeretek és a ráneveléses módszer a kutyakiképzésben című tanulmányt, valamint a Láthatóvá lett Láthatatlan: Delila címen versgyűjteményt adott ki.
Vitéz lovag Ritnovszky János egész életében mások, sorstársainak megsegítésén dolgozott. Ezüst és arany babérkoszorús kynológusi jelvényeket, arany babérkoszorús mesterkiképző címet és Louis Braille-aranyérmet kapott. 2006. május 20-án Debrecenben, a Vakok Szövetségében végzett 56-os szabadságharcos tevékenységéért vitézzé, a Szent György Lovagrend tagjaként pedig lovaggá avatták. 2015-ben tanpályát neveztek el róla Csepelen, a Vakvezetőkutya-kiképző Központban, 2018-ban pedig emlékplakettet kapott az MVGYOSZ-től.