Anna Pomázon él, mind az általános, mind a középiskolai tanulmányait integrált oktatásban végezte, jelenleg érettségi előtt áll, végzős a pomázi Sashegyi Sándor Gimnáziumban. Jövőre, ha sikerül a felvételije, Budapesten, az ELTE-n szeretné folytatni a tanulmányait pszichológia szakon, tervei szerint látássérült emberekkel foglalkozik majd pszichológusként. Az iskolai tanulmányok mellett a művészeteknek is hódol: furulyán és zongorán is játszik, táncolni jár, nagyon szeret olvasni, így rendszeresen tölt le könyveket az MVGYOSZ hangoskönyvtára alkalmazásból.
Anna egy jókedélyű, céltudatos gyengénlátó fiatal lány, akinek a mélység- és távolságérzékeléssel vannak komoly nehézségei, így a biztonságos közlekedéshez már nagy szüksége volt egy vakvezetőkutya segítségére.
Új társa, Orion, a fekete labrador kan, 2 éves. A frissen vizsgázott vakvezetőkutya gazdája szerint Orion hűséges típus, lassan szokta meg Annát, de most már nagyon kötődik hozzá és a családhoz. A beilleszkedését egy csodaszép fekete nőstény cica is segítette.
Anna négylábú társa figyelmes, érdeklődő, minden programra elkíséri gazdáját, kifejezetten nyugodt a közlekedési eszközökön, az úti célhoz érve pedig átadja magát a jótékony semmittevésnek és a szundikálásnak, amíg a gazdája elfoglalt. Igazi zenebarát kutya, a zongora hangjára rögtön befut a szobába, hogy jól megérdemelt helyét elfoglalja a hangszer alatt.
A frissen vizsgázott párosnak balesetmentes közlekedést és hosszú, boldog együtt töltött éveket kívánunk!
Annának pedig drukkolunk, hogy sikerrel teljesítse az érettségi és a felvételi vizsga feladatait, és vidáman – vakvezetőkutyával az oldalán – lépjen át a nagybetűs életbe.
Kölyöknevelők: Menyhárt Rita és Feldesz Linda
Kiképző: Gabelics-Szilágyi Melinda
Tiflopedagógus: Moni Imola, a Siketvakok Országos Egyesülete Elemi Rehabilitációs Központ munkatársa
Köszönjük mindannyiuk és a vizsgabiztosok, dr. Mezősi Tamás, Királyné Barkóczi Emese, Rózsa Kata pótolhatatlan munkáját.