//Elismerésünk Gál Enikőnek és Artúr vakvezetőkutyának kitűnő közlekedésbiztonsági vizsgájáért

Elismerésünk Gál Enikőnek és Artúr vakvezetőkutyának kitűnő közlekedésbiztonsági vizsgájáért

2021-03-01T16:13:52+02:002021. március 01.|

Sikeres vakvezetőkutya közlekedésbiztonsági vizsgával ünnepeltük a tavasz első napját. Gál Enikőt látásból, például a tévé képernyőjéről vagy Facebook-oldalunkról, már sokan ismerhetik. Mindig mosolygós munkatársunk Bors nevű vakvezetőkutyájával együtt éveken keresztül volt szereplője a Dorko márka Loyalty is Royalty című kampányának, melyen keresztül a cég az elmúlt több mint hat év során több millió forinttal támogatta az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központjának munkáját és ezáltal számos vak ember négylábú segítőtárshoz jutását.

A sokak által szeretett Bors kutya egy évvel ezelőtt, éppen a koronavírus járvány-időszak kezdetén váratlanul gyors leépülésnek indult és hamarosan örökre elaludt. Enikővel együtt sok barát és ismerős gyászolta a mindig vidám és sok nehézséggel megküzdött vakvezetőt. Az azonban nem sokáig volt kérdés, hogy Enikő szeretne-e másik kutyát, hiszen a mindennapi jövés-menést már nem tudta elképzelni egy négylábú segítőtárs nélkül.

Artúrral 2020 nyarán találkoztak, és hamar kiderült, hogy kiválóan összeillenek. A fiatal sárga labrador példátlanul gyorsan tanult, így a lakóhelyen történő összeszoktatás már az ősszel megkezdődhetett. Artúrnak azonban nemcsak Enikővel kellett megbarátkoznia, hanem a család többi tagjával, azaz Enikő édesanyjával, nagymamájával, húgaival, unokahúgával és unokaöccseivel, no meg a család két házikedvencével, Lilivel, az idős beagle-lel és Angellel, a bichon havanese kölyökkel is. A fegyelmezetten barátságos Artúrnak pedig nemcsak a tanulás és a munka ment kitűnően, hanem az új otthonába történő beilleszkedés is, így a vizsgára való felkészülésnek már semmi nem állhatott útjába.

A mai verőfényes napon Budapest forgalmas belvárosában került sor a vizsgára. Artúrt még egy váratlan légvédelmi próbariadó is megpróbálta kizökkenteni a magabiztos vakvezetőkutya szerepéből, ám ez az incidens sem zavarta meg a jól begyakorolt közös munkát.
Artúr Enikő oldalán méltó utódja lesz Borsnak, és együtt folytatják a Loyalty is Royalty kampányban való szereplést is.

 

Gratulálunk a párosnak és kívánunk nekik hosszú, örömteli együtt töltött éveket!🥰

Köszönjük Hajdú Mária, Varga Viktória és Rózsa Katalin vizsgabírók munkáját!🥰

Artúr kiképzője Bajnóczy Enikő💖, aki ezzel a sikeres átadással egy időre elbúcsúzik a Vakvezetőkutya-kiképző Központban végzett munkától. Mi természetesen nagyon várjuk majd vissza, és addig is sok boldogságot kívánunk neki!

Köszönet illeti Artúr felnevelőit, a Markó családot, azaz Milánt, Marcsit, Milost és Médát, akik önkéntes kölyöknevelőként most első kutyájuk sikeres vizsgáját ünneplik.💖

 

Schiff Mónika
központvezető

Ugrás a lap tetejére